Képek és szövegek terjesztését kérlek írásos formában kérd tőlem!
logo

Blog

Ismerjen meg jobban

Kedves Érdeklődő! Hajdú Anna vagyok, pszichológus és business coach. Pszichológusként több sportolóval és sportcsapattal, coachként pedig középvezetőkkel nyílt lehetőségem dolgozni.

Mindig is nagyon izgalmasnak tartottam a különböző személyiségek és az emberi kapcsolatok vizsgálatát. Úgy gondolom, hogy ezek egy szervezeten belül különösen érdekesek és fontosak. Így kerültem kapcsolatba a pszichológiával, tanulmányaim során a Debreceni Egyetem Pszichológia szakán végeztem az alapképzést, majd az ELTE Pszichológia szakán szereztem meg a mesterdiplomámat.

Szervezetpszichológia szakirányon tovább erősödött az érdeklődésem és sikerült mélyebb ismereteket szerezni a szervezet felépítéséről, szervezeti folyamatokról, szervezet fejlesztéséről, benne levő dinamikáról, átszervezésekről, képzések-tréningek szerepéről. A pszichológia után más szemszögből is szerettem volna rálátni a szervezeti világra, így elvégeztem a business coaching képzést a Coach Akadémián.

Ezek mellett pedig az életem egyik legmeghatározóbb része a sport. Hét évig triatlonoztam és jelenleg is atletizálok. Mindig is lenyűgözött a mentális tréning és a módszertan fontossága a versenyek és csapatok eredményeinek javítása érdekében. Idén elkezdem a sportpszichológiai tanulmányaimat, miközben megalapítottam az annalyse-t. Munkámon belül megpróbálok egyensúlyt teremteni e három terület között, mivel mindegyiket lenyűgözőnek és kihívást jelentőnek találom.